Történetünk

A FAKULTÁS cégcsoport vezető cégét, a FAKULTÁS FM Kft-t 2005. november 29-én baráti összefogásból alapítottuk, 100%-ban magyar tőkével és vezetéssel.

A cégfejlődésünk lépcsőfokait újabb és újabb szakcégek létrehozása jelezte, melyek a FAKULTÁS cégcsoport tagjaiként gyarapították szakmai és üzleti sikereiket.

A vállalkozások töretlen szakmai fejlődése és referenciái egyértelműsítették, hogy az iparági követelményeknek minden szempontból megfeleltünk, és a végrehajtási szintek gyakorlati próbakövén sajátítottuk el a szakmai folyamatok ismeretét.

Cégcsoportunk első 6 évében komoly sikereket ért el a versenypiaci és közbeszerzési szférában is, kiemelkedően a középületek, szállodai, valamint prémiumkategóriás irodaház szolgáltatási területeken.

Az elmúlt 8 esztendőben új erőként jelentünk meg az üzemeltetési piac kiemelt iparági szegmenseiben is, melynek bizonyítottan elfogadott, megbecsült szereplőivé váltunk.

Nemzetközi partnereink elvárásainak megfelelve éreztük úgy, hogy a fejlődés következő szintjére lépve, Zrt-ben egyesítettük szakcégeink pénzügyi, fizikai és szellemi erőforrásait, ezért a korábbi években jelentős piaci sikereket elért cégcsoportunk 2018. október 1-től nevet váltott, és FAKULTÁS FM Zrt. néven folytatta tevékenységét.

Az új cégforma egyértelműen tükrözi cégcsoportunk azon törekvését, hogy támogassa a szolgáltatási portfólió további fejlesztését, miközben hagyományos erősségeire épít, és kiszolgálja a jelen gazdasági környezet gyorsan változó igényeit is.

Az összeolvadást követően, 2018. október 01-én a FAKULTÁS FM Zrt. állandó dolgozói állománya (statisztikai létszáma) összesen 277 fő volt.

Dolgozói állományunk zömét (mintegy 92%-át) a végrehajtó személyzet, azaz takarító kollégáink, illetve karbantartó és kertész munkatársaink alkotják. 

Működésünk jogtiszta, finanszírozása stabil, gazdaságilag kiegyensúlyozott. Vállalkozásunk fejlődése az elmúlt években töretlen maradt és Megrendelőink bizalmának köszönhetően 2018. évben sikerült meghaladnunk a 2 Milliárd Forintos nettó árbevételt.

A vállalkozás sikerének támasza számokban:

  • 4 iparági referencia élén,
  • 15 éves épületüzemeltetési tapasztalat,
  • 80 ügyfél,
  • 200 létesítmény,
  • 330 saját munkatárs,
  • 883 000 m2 működtetett terület.
Image
Image
Image
Image
Image

Kapcsolat

Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input
Invalid Input

Elérhetőségeink

Iroda: 1141 Budapest, Szilágysomlyó utca 10/A.

Székhely: 5093 Vezseny, Templom utca 1.

Pénzügy elérhetősége: +36 1 490 01 29